Bartucz Virág adatlapja
Bartucz Virág
A zenélést igazából Anyukámnak köszönhetem, hogy beíratott a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Zeneiskolába, és aztán nem hagyta, hogy a kisebb akadályok eltérítsenek. Kezdetben sokáig csak furulyáztam, aztán kinéztem magamnak a fuvolát, de sajnos nem volt akkor hely azon a tanszakon, úgyhogy oboázni tanultam, de nem tágítottam igazi választottamtól, és pár év múlva elkezdhettem fuvolázni. Persze koncertekre is jártunk és az egyik hangversenyen kiszúrtam magamnak a fagottot, még nem láttam az előtt, mivel a zeneiskolának nincs fagott tanszaka. Ezt a tetszésemet pedig elraktároztam a szívemben még sok-sok évre.
Közben mint minden fiatalt, engem is érdekelt minden, úgyhogy már zenei irányokat is megismertem, és elkezdtem gitározni, énekelni és irodalmi színpadra járni a Zenesziget alapítvány gondozásában. Azt gondolom, hogy ez egy meghatározó korszaka volt az életemnek rengeteg szeretetet és pozitív gondolatot kaptam nevelőimtől, Mics Mihálytól és Mics Marianntól. A zenéik, színdarabjaik, nevelésük, a légkör teszi őket igazán különlegessé, aki egyszer belép a Zenesziget ajtaján, ebbe a kis csodába csöppenhet bele.
Később aztán a zeneiskolában tagja lettem a fúvószenekarnak, amelyet Szentesi István Emil bácsi vezet, és így egy remek társaság tagja lettem, ahová ma is szívesen járok vissza.
Időközben felnőttem, és döntés állt előttem, hogy mihez szeretnék kezdeni az életemmel. Inkább a szívemre hallgattam, és a zenét választottam.
A Weiner konziban aztán hírét vettem, hogy fel lehet venni más hangszert is melléktanszaknak, úgyhogy beteljesítve régi vágyaimat fagottozni kezdtem Bokor György tanár úr kezei alatt.
Aztán a konzi által megismertem Lakos Szilárdot, aki beajánlott a Sóskúti zenekarba, remélem hasznos tagja tudok majd lenni.
Végül ezúton is köszönetet szeretnék mondani azoknak akik segítsége nélkül nem jutottam volna el idáig: Anyukámnak, Csengének, Emil bácsinak, Bárány Adrienn zeneiskolai fuvolatanáromnak, aki megszerettette velem a fuvolát, Bokor György tanár úrnak,aki örök szerénységével és udvariasságával nem csak tanárként vívta ki a tiszteletem, és Bassi-Nagy Katalin konzis tanáromnak, aki akkor is kitart mellettem és megbízik bennem, ha senki más nem. Köszönöm szépen:)

Elérhetőségek

Bartucz Virág
NEM ELÉRHETŐ
E-mail küldése
Február 02
Fuvola

Névnap

Ma 2018. szeptember 24., hétfő, Gellért és Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina és Kende napja lesz.