Körmendy Barbara adatlapja
Körmendy Barbara
2000. február 20-án születtem, szüleimmel és nővéremmel együtt Sóskúton élek. Az általános iskolát a sóskúti Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskolában végeztem el, 2014. szeptemberétől pedig a Budai Középiskola nyelvi előkészítős osztályába járok, angol nyelvi tagozatra.
Első hangszerem a furulya volt, amelyet a nővérem lelkesedére, vele együtt kezdtem el, amikor 10 éves voltam. Három év múlva, már meg is kaphattam a hangszeremet, a klarinétot, amelyet már nagyon vártam. Két év kitartó munka után a zenekarral együtt szerepelhettem már a zenekar fennállásának 20. évfordulója alakalmából rendezett jubileumi fesztiválon is. Amikor kicsi voltam mindig eljártunk a koncertekre, és álmomban sem gondoltam volna, hogy idáig el fogok jutni. Mindig a legutolsó sorokban ültünk és mindig azon gondolkodtam, hogy ez egy olyan csoda, amit nem minden ember tapasztalhat meg. Mégis most is azon küzdök, hogy e kevesek közé tartozhassak. Habár régóta körülvett a zene és az éneklés mégsem éreztem ilyen bizsergést mióta bekerültem ebbe a közösségbe.

Elérhetőségek

Körmendy Barbara
NEM ELÉRHETŐ
E-mail küldése
Február 20
Klarinét

Névnap

Ma 2018. július 16., hétfő, Valter napja van. Holnap Endre és Elek napja lesz.