Kaszás Sándor adatlapja
Kaszás Sándor
A fúvószenével 12 éves koromban kezdtem megismerkedni, a ” Gruß aus Dunaharaszti” bakelitlemez sűrű hallgatásával,amit nagymamámtól kaptam. Első hangszeremet nagypapám segítségével kerítettük, aki hivatásos fúvószenész volt, de mivel betegsége miatt abba kellett hagynia a zenélést, ezt a tényt addig titkolta előttem. Megható volt látni, ahogy unokájaként hallhatott játszani kedves hangszerén, a baritonon.
1979-ben Troll János karmester irányításával ezen a hangszeren kezdtem játszani és tagja lettem a törökbálinti Ofner Berglankapelle-nek. Középiskolás koromban Földvári István keze alatt tanultam harsonázni, az akkori I. István Gimnáziumban, ahol a szimfonikus zenekar tagja is voltam. 1985-től katonazenész lettem Veszprémben, ahol 1989-ig dolgoztam. Leszerelésem után néhány barátommal megalapítottuk a Donautaler Spatzen Együttest, amelynek basszusgitárosa voltam.
1992-ben Sóskútra kerültem zenét tanítani, majd 1994-ben, lelkes tanítványaimmal megalapítottuk a Sóskúti Ifjúsági Zenekart, amelynek azóta is karmestere vagyok. Megalakulásától megszűnéséig tagja voltam a Benta Party nevű kisegyüttesnek, amit sóskúti barátaimmal alapítottunk, és amellyel sok bált és esküvőt végigzenéltünk.
2000. óta szüleimmel Sóskúton élünk. Ebben az évben vettem át a Biatorbágyi Ifjúsági Fúvószenekar irányítását is. 2000-től 2014-ig vezettem a Törökbálinti Hagyományőrző Svábkórust. 2012-től megszűnéséig tagja voltam a pilisvörösvári Bravi Buam Zenekarnak, ahol baritonosként és harsonásként tevékenykedtem. 2019 áprilisa óta a 5 Dörfler Zenekarban látom el a basszus szólamot.
A hobbim is: „Csak a ZENE!!!!!!!!”

Elérhetőségek

Kaszás Sándor
NEM ELÉRHETŐ
E-mail küldése
Március 03
Karmester

Névnap

Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.